A napokban Poszáta, a Magamban beszélek blog bloggerinája kihívott a Karácsonyi Tag-re, aminek hihetetlenül megörültem. Tudni kell rólam ugyanis, hogy már alig várom a Karácsonyt; készülődök ezerrel a meglepikkel, a karácsonyi dalok megállás nélkül szólnak a háttérben, és Anyuval már a sütiknek is hozzáfogtunk. Szóval nagyon izgatott vagyok, nem győzöm számolni a napokat a nagybetűs KARÁCSONYIG. :)
A tag keretein belül megtudhatjátok milyenek a karácsonyi szokásaim, milyen zenéket hallgatok és hogy mit gondolok erről a gyönyörű ünnepről. Szó lesz Rudolfról a rénszarvasról, akiről időközben kiderült, lehet hogy lány, továbbá azt is megtudhatjátok, mi a véleményem a halott fenyő állításról. Kedvet kaptatok? Tartsatok velem ebben a kérdezz-felelek bejegyzésben! ;) Poszáta válaszait IDE kattintva leshetitek meg.
Annyiszor csodáltam már meg a Pinterest és a kreatív bloggerek DIY posztjait (itt Poszátára gondolok, a Magamban beszélek blog művészlelkű írójáról, aki tavaly Karácsonykor is elkápráztatott saját kezűleg készített meglepetéseivel - ha még nem láttátok az alkotásait ITT lecsekkolhatjátok őket) szóóóóóval rengetegszer ámultam már el ezektől a szépséges ajándékoktól és idén úgy gondoltam én is megpróbálkozom valamivel.
Mivel ma van Miklós napja, - tehát a Télapó napja, aki csokit és virgácsot csempész a kicsik és nagyok kifényesített csizmájába - elhatároztam, hogy valamiféle mikulásos kreatív dolgot készítek. Pár olyan személyt szerettem volna ezzel meglepni, akik mellettem vannak/akikkel jóban vagyok és akik sokat segítettek az elmúlt időszakban. De mégis mi az a piciny dolog, amivel készültem? A továbbiakban megmutatom Nektek. :)
(Amúgy "Anyukám mikulása" minden évben hoz nekem virgácsot... ez idén sem maradt el. :D)
Az ihlet a Pinterestről jött, amit nagy unalmak közepette böngésztem, amikor is a szemem elé került ez a kis egyszerű, mégis szuper mikulásos-meglepitartó. (Ezt a nevet most adtam neki, mert ennél egyedibb nem jutott eszembe.)
Dióhéjban: Egy történet gyermekkori sérelmekről, barátságról és szövetségről, végeláthatatlan dühről és bosszúvágyról, elfojthatatlan szerelemről és vágyról, pénzről, családról, bűnről... Történet egy kisfiúról, akitől mindent elszakítottak, s történet egy kislányról, aki mindent megkapott. Mégis, kettejükben van egy közös: egyikük sem élte át a valódi szeretetet, a törődést. Skye és Damian nem mindennapi életének összefonódása egy rendkívüli utazásra hívja az Olvasót, ami tele van kalanddal, tűzzel, erőszakkal, gyengéd érzelmekkel és hihetetlen küzdéssel. A regény ellenpontjai teszik a cselekményt olvasmányossá, ám olykor ezek az ellentétek libbentik át a sztorit a ló túloldalára. A pozitívumok és negatívumok mindenhol karöltve mutatkoznak, nos ezzel a könyvvel sem volt másként: élveztem, faltam az oldalait, de vegyes szájízzel csuktam be a végén.
Gondolataim:
A fülszöveget elolvasva nem tudtam pontosan mire is számíthatok. A ködös megfogalmazás és a halál említése bennem egy nagyon komor képet festett, a legdurvább és legvéresebb végkimeneteleket képzeltem el. Igazából valami ilyesmit is kaptam, de a vártnál sokkal több érzelmet vonultatott fel a mű, és a hullahegyek mellett helyet kapott a szeretet is (mint a Trónok harcában: Khal Drogo megerőszakolja Daenerys-t, aztán mégis boldogan élnek együtt egy kis ideig).
A kötet külső megjelenése buzdított a megvásárlására. A cím, a borító, és a fülszöveg hármasa szembetűnő, különleges és megragadó. Nem is volt kérdés számomra, hogy megszerzem a könyvet, bár a külcsín nem teljesen kölcsönözte számomra a várt hatást.
A hattyú, mint a sztori szimbóluma, már a mű elolvasása előtt árulkodhat arról, mi is jelenik meg benne. A madár az élet jelképe, a férfi és a nő egységét, illetve ellentétét, a tiszta és hű szerelmet szimbolizálja. Ha a Hattyúk tavát tekintjük, akár lehet a szabadság megtestesítője is.
Véleményem szerint a történet erőssége a tartalmasságában rejlik. A jelen és a múlt eseményei nem kronologikus sorrendben követik egymást, a visszaemlékezések bele-belevágnak a cselekmény menetébe, ezzel - késleltetve - rántva le a leplet a titkokról és az összefüggésekről.
Eleinte csak a kérdéseim gyűltek: "Ki rabolta el Skye-t?; Mit tett a lány?; Mi az indoka a férfinak a bűncselekmény elkövetésére? Mi lesz ezután?..." egyszóval válaszokat akartam. Az írónő szépen lassan csepegtette az információfoszlányokat, mígnem teljesen összeállt bennem a kép.
Mégis annak ellenére, hogy levett a lábamról a múlt, s jelen összekötése, a végén nem éreztem azt a tipikus elégedettséget, amit egy fantasztikus könyv tud adni. Ugyanis, ez a történet most nem hozta azt a hú-de-szuper-regényt-olvastam érzést.
Az egyszer biztos, 2018 számomra a változás éve: az érzelmeim olyanok, akár egy hullámvasút pályája, az olvasmánylistám csiga lassan gyarapszik a tavalyihoz képest, zene terén új bandákat ismertem-, és szerettem meg, továbbá rengeteg új dolgot próbáltam/próbálok ki. Mindezeken túl, a külsőmet is „megújítottam": tulajdonképpen a régi megjelenésemet gyúrtam egybe, amikor vöröses-rózsaszínes-lilás ombre hajam lett és orr piercinget csináltattam... frissen feltörő gondolatok, új megjelenés. Mondhatni, fordult velem a kocka.
Ez a kis összegző jól definiálja, mi is történt velem az elmúlt időszakban, azaz 2018 első felében. Bejártam a hegycsúcsokat, leereszkedtem a völgyekbe... próbálok rájönni, mit is szeretnék csinálni, hogy mi rejlik bennem, és minden erőmmel a határaimat akarom feszegetni. Sok könyvet, sok filmet, sok beszélgetést kellett elolvasnom/megnéznem/átélnem ahhoz, hogy végül eljussak ehhez a bejegyzéshez, ahhoz, hogy írni tudjak mindarról, amiről írni akarok.
Úgy gondoltam kéne egy „beszélgetős" bejegyzés, amiben mesélnék pár olyan dologról, ami mostanság elgondolkodtatott és ami velem történt.
A következő 4 pontban ilyesmikről olvashattok, ha van kedvetek, tartsatok velem! ;)
Életem első koncertjét éltem át 2018. június 18-án és el sem hittem, hogy mindez tényleg megtörtént velem. Három hónapja vártam már tűkön ülve a pillanatot, hogy az Asking Alexandria-t és a Bullet For My Valentine-t élőben halljam és lássam. Nos, azt az élményt, amiben részem volt szavakkal ki nem lehet fejezni, de valahogy mégis megpróbálom átadni az írásommal azt a csodát, amit a koncert nyújtott.
"Az Asking Alexandria színpadra lép."
Elsősorban azt mondanám el, hogy a két bandát olyan január környékén ismertem meg. Egyre többet és többet kezdtem őket hallgatni, aztán amikor az egyik barátom, a fent említett együttesek nagy rajongója, Boti említette, hogy Ő biztosan elmegy a közelgő magyarországi koncertjükre, úgy döntöttem, vele tartok én is. Így tehát márciusban meg is vettük a jegyeket a jobb első teraszra, mert őszintén féltem volna a pogózó tömegben állni (amúgy sem vonz a sok lökdösődő ember, na de főleg nem életem első ilyen koncertjén). :D Szóval három hónap lázas várakozás után, amikor már ezredjére is kitomboltam magamat itthon az AA és a BFMV legtöbb zenéjére, végre valahára eljött A NAP, amikor is átlépve a Budapest Park kapuját egy teljesen új világba csöppentem.
Nyilván sokatok hallott már a Kihívás Napjáról, amit május utolsó szerdáján rendeznek meg világszerte. Aki esetleg nem tudná, ez egy olyan világnap, melynek keretein belül a testmozgás fontosságára hívják fel a figyelmét az ország polgárainak, önkormányzatainak és tanintézményeinek.
Véleményem szerint ez egy fantasztikus kezdeményezés, hiszen egészségünk megőrzése érdekében fontos a rendszeres testmozgás/testedzés. Már az egész kicsi gyermekek számára is lehetőséget nyújtanak arra, hogy belekóstoljanak a mozgás szépségébe: a Kihívás Napját óvodákban is megrendezik, ezzel ösztönözve a kicsiket a sportolásra.
Én, zöld felsőben, éppen tollasozok
8. osztály vége felé.
Ahogy én emlékszem, általános iskola nyolcadik osztályában vettem részt először a Kihívás Napján. Úgy gondolom, ha "szabad teret" adnak a diákoknak és olyan sportot választhatnak, amilyet szeretnének, akkor a rendezvény jókedvűen telhet.
A diáksereg az udvaron tevékenykedett: ki váltóversenyen vett részt, ki röplabdázott, ki tollasozott... tehát rengeteg lehetőség közül lehetett választani és mindenki élvezte az egész programot.
Persze a jókedvűséget és a diákok aktivitását nagyban befolyásolhatja a kor: (az óvodások), kisiskolások általában sokkal nyitottabbak az ilyesmi programokra, mint az idősebbek, a gimnazisták.
Tavaly (vagy tavalyelőtt ez most itt nem lényeges) a középiskolánkban hasonló szervezés volt, mint anno általánosban, tehát olyan sportot választhattunk, amilyet csak akartunk. Visszaidézve, a diákok jó nagy része az udvaron volt és aktívan tevékenykedett valamilyen sportágat választva.
Ebben az évben az egész Kihívás Napja kényszerből és anti-sportolásból állt.
Dióhéjban:"A" minden nap más testben ébred és sosem tudhatja előre, holnap kinek a személyazonosságát veszi fel. Eddigi élete során mindig alkalmazkodott aznapi személyiségéhez, és ezáltal rengeteg élethelyzetet megtapasztalhatott. Ám, egy napon egy Rhiannon nevű lány barátjaként ébred; "A"-nak elég egy röpke délután ahhoz, hogy beleszeressen az érző szívű lányba és felrúgja a jól megszokott napirendjét. Minden egyes nap keresi a módját, hogy kapcsolatba léphessen Rhiannonnal, kerüljön ez bármibe. Képesek lesznek áthidalni szerelmük akadályait? Mit kockáztathatnak a boldogságukért?
Gondolataim:
A szerelem csak akkor boldog, ha beteljesült. A beteljesületlen szerelem pedig maga a tragédia: sokan megsérülhetnek benne.
Erre persze azt is mondhatnánk, hogy: “Ha boldog szerelmet szeretnél, hát tegyél érte!” De, vannak bizonyos akadályok, amik harccal sem győzhetőek le. A körülmények szabhatnak bizonyos gátakat. Olyan gátakat, amelyeken áttekinthetsz, félig akár át is lendülhetsz a túloldalra, de teljesen mégsem léphetsz át felettük. Vannak olyan korlátok a szerelemben, amik lehetetlenné teszik két ember boldogságát. Legyen az a múlt, az eltérő etnikum, a különböző vallási nézetek, a családi háttér, az esetleges sérelmek és viszályok, a másik fél érzelmei, és még sorolhatnám. Ezek persze bizonyos kereteken belül legyőzhetőek, de vannak olyan esetek is, amikor “minden a kapcsolat ellen dolgozik”. Amikor egy szerelem boldogságához, azaz két ember boldogságához túl sok áldozatot kéne hozni és több lélek sérülne, mint épülne érzelmileg.
A Nap nap után története éppen ezért oly fájdalmas és valóságos egyben. Mert “A” életében szó sem lehet beteljesült szerelemről. Ha átverekedné magát a szerelme útjában álló rögös úton, az azt jelentené, hogy minden egyes ember életét, akik testében reggel felébred, kockára tenné. Mások boldogságát tenné tönkre mindössze egy nap leforgása alatt, miközben Ő minden napját egyetlen lánynak szentelné - nap mint nap más emberként. És annak az egy lánynak, Rhiannonnak is felforgatná az életét: hiszen sosem lehetnének kiegyensúlyozott család, nem lehetne közös gyermekük. Kizárólag olyan kapcsolatuk lehetne, ami a jelenre épül, ami kötöttségek nélkül működik. Családok szakadnának szét egyetlen szerelemért...
Mindennek ellenére létezhet mód a kapcsolatuk stabilzálására. Igaz, az is végzetes következményekkel járna...
Mit vagyunk hajlandóak feláldozni a boldogságunk érdekében? Félredobnánk mindent a szerelemért? Képesek lennénk más életeket megkeseríteni, vagy ami még rosszabb, tönkre tenni azokat önnön boldogságunk fényében? Lennénk oly önzők, hogy mások érzelmeire fittyet hányva a saját szerelmi életünket építgessük? Ezekre a kérdésekre mindenki csak saját maga tud választ adni. És természetesen nem is lehet általánosságban megválaszolni őket: egyénenként más és más értékrend szerint élünk, más és más körülmények között keressük a boldogságunkat. Na, és itt van még ez a kérdés is: Mennyivel előrébb való egy másik ember boldogsága a miénktől, illetve fordítva? Egyáltalán van olyan, hogy két (vagy több) ember közül az egyik boldogsága fontosabb, mint a másiké (vagy a többségé)? Nem hiszem, de ez a dolgokon nem változtat: egy szerelem akarva, akaratlanul tud fájdalmat okozni nekünk és a környezetünknek egyaránt.
Napok száma, mint fejezetek.
Maga a történet tehát rendkívül elgondolkodtató, több kérdést is felvet a szerelemmel kapcsolatban. A könyv hangulata kissé mélabús mégis kalandokkal teli: "A" érzelmi vívódása mindamellett, hogy gondolkodásra késztetett, picit le is hangolt; nemigen szórakoztam a kötet olvasása közben. A sorai negatív eszméket, feltevéseket, érzéseket váltottak ki belőlem, amik folytán a saját érzelmeimet vizsgálgathattam. Ez a komorság végigvezetett a mű egészén, ám mégis kíváncsian követtem nyomon a két fiatal sorsát. A könyvet befejezve pedig teljesen azt kaptam, amire vártam: egy történetet, ami segít elmerengeni a saját érzelmeimen és ami bizonyítja azt, hogy a szerelem nem mindig elég a győzelemhez. Hogy a szerelem nem fog mindig győzedelmeskedni. Hogy nem lehet mindent felrúgni a boldogságért, nem mindig lehetünk boldogok a szerelemben. És bár egy erős függővéget kapunk a sztori végére, számomra már lezárult a történet: én beérem ezzel a tanulsággal.
A mai napon egy book taggel érkeztem, amire már majdnem 3 hónapja(!) kihívtak a Moly.hu-n, csak eddig nem igazán volt rá időm és kreativitásom.
Hogy így előre letisztázzam, a fantasy számomra az a műfaj, amit nagyon megkedveltem az utóbbi időben, és mivel ezalatt a rövid idő alatt elég kevés ilyen témájú olvasmányom volt, próbálkozom bepótolni a lemaradásomat a közeljövőben. :D
Szóval itt is köszönöm szépen a felkérést a tag kitöltésére, szuperül szórakoztam a válaszok írásával.
Bátorkodtam megtoldani a kérdéssort +1 elemmel, ami szerintem frankón beleillik ebbe a book tag-be. Remélem ezzel a tettemmel nem szegek szabályt, mert úgy gondolom, talán más is szívesen válaszol rá. (Ezt a legutolsó kérdés után biggyesztettem be.)
1. Melyik a kedvenc térképed egy könyvben?
Miszerint alig két olyan könyvet olvastam, amiben térkép van, ezért elég egyszerű választanom. Sarah J. Maas - Üvegtrón sorozatának világa mellett voksolok, így Erilea térképe nálam a befutó. Szerintem nagyon szép munka. :)
Az értékelésem a sorozatról így mellesleg megemlítve ITT olvasható. ;) Széljegyzet: ne lepődjetek meg, még párszor meg fogom említeni az Üvegtrón-sorozatot ebben a bejegyzésben.
2. Királyi palota – ami kiemelkedik a tájból. Mondj egy olyan tavalyi olvasmányt, ami kiemelkedett a többi közül.
Nehéz végigpörgetnem magamban az összes tavalyi olvasmányomat, tekintve, hogy 100 könyvet olvastam 2017 során. :D
Voltak jó regények, amik a kedvenceimmé váltak, de kevés az, amire azt mondanám, hogy kiemelkedő volt. Így nem is csoda, hogy egy John Green kötetet választok erre a nemes címre: az Alaska nyomában egy elgondolkodtató, szórakoztató, de mégis szívszorító történet. Szeretem John Green stílusát, hogy mindig komoly témákkal foglalkozik, na meg hogy mindegyik karaktere egyedi és érdekes. Az Alaska nyomában számomra egy nagyon megindító sztori volt, ami mindamellett, hogy kalandos, fájdalmasan valóságos is egyben.
Aki még nem olvasta, és szereti a filozofikus hangvételű könyveket, annak bátran ajánlom a figyelmébe! :) Az értékelésem ITT olvasható róla.
3. Királynő – vannak tesze-tosza királynék, és vannak a belevaló, uralkodásra szánt királynők. Mondj egy utóbbit, azaz egy erős női karaktert!
Mivel valószínűleg erre sokan azt válaszolják, hogy Celaena Sardothien az Üvegtrónból (ami amúgy egy korrekt és szuper válasz) ezért én inkább egy másik női karaktert választanék. :D
- Billi SanGreal története nem túl népszerű, ám én nagyon szerettem ezt a duológiát (azaz azt hiszem duológia, nem jelent meg több része) mert fordulatos kis történet. Billi egy igazán belevaló fiatal lány, aki természetfeletti lények ellen harcol. Nappal iskolába jár, este pedig izzasztó kiképzések során vesz részt, hogy szembeszegülhessen a gonosszal. Bár az első része, Az ördög csókja számomra kissé vontatottra sikeredett, a második része kárpótolt az észveszejtő csatajeleneteivel. Ha felkeltette a sorozat az érdeklődésedet, ITT elolvashatod róla a véleményemet! ;)
És mert nem tudok, nem akarok csak egyetlen egy erős női karakter mellett dönteni, ezért megemlítenék még kettőt. Tudom, túlteljesítem a feladatot, de ha erős, független nőkért kell kampányolnom, akkor szinte magam előtt látom Kedves Angoltanárom arcát, nevezzük Mrs. P.-nek, aki időről-időre szereti népszerűsíteni a feminzimus eszméjét az osztályunk körében. Így legalább tudom, hogy nemes célból sorolok fel több vagány női karaktert, hiszen Mrs. P. biztos büszkén veregetné meg a vállamat e tettemért. :D
- Draka (Christie Golden: Warcraft - Durotan): általában az orkoktól amúgy sem várhatnánk mást, mint szilaj erőt, nemde? Draka nem csak hogy fizikailag erős és izmos, de az észjárása is gyors, na meg lelkileg is megedződött. Egyedül, száműzöttként nőtt fel messze a társaitól, s mégis szelíd maradt a szíve. Küzdött önmagáért, a családjáért, a jövőért. (És aki nem csupán a könyvből ismeri a történetét, tudja, hogy egy napon anyai áldozatot hozott.)
- Coraline Jones (Neil Gaiman: Coraline): egy kislány, aki bátrabb, mind közül. Na, nem mintha ő lenne az egyetlen ilyen merész szereplő, de számomra kiemelkedik a sorból. Coraline-t azért tartom erősnek, mert képes felismerni, hogy az élet nem mindig az, aminek akarjuk. Az élet néha unalmas és fakó. Coraline ráeszmél arra, hogy a víziók, a „tökéletes álmok" bizony veszélyesek és ártalmasak. Ha kíváncsi vagy e bátor kislány történetére, ITT meglesheted róla az értékelésemet. :)
4. Mágia – amit vétek lenne kihagyni. Mondj egy olyan elemet, ami nélkül számodra nem könyv a könyv.
Számomra nincs konkrétan egy elem, ami a könyvet könyvvé teszi. Nekem az a fontos, hogy meg legyen a történetben az a bizonyos valami, amitől a szememben különlegessé válik. Ez lehet egy életszemlélet, egy karakter jelleme, egy gondolatfoszlány, vagy egy különös esemény, ami köré a könyv sztorija épül, stb., stb. Sosem keresek meghatározott dolgokat a regényekben: mindig a pillanatnyi hangulatomnak megfelelően választom meg a soron következő olvasmányomat, így általában sorsszerűen lepnek meg a fantasztikusabbnál fantasztikusabb könyvek.
Tehát egy könyv akkor lesz A KÖNYV így csupa nagybetűvel, ha számomra értéket közvetít. Mindez a személyes ízlésemtől, érzelmi világomtól és élethelyzetemtől függ. :)
5. Sárkány – egy mágikus lény, ami feldobja az egész könyvet. Melyik az a könyv, amin már egy sárkány se segített volna?
Manon és Abraxos.
Széljegyzetként megjegyezném, hogy eddig csak egyetlen könyvsorozatot olvastam, amiben megjelennek a sárkányok (tudom, shame on me) viszont azt az egyet IMÁDOM. Igen, a híres-neves Üvegtrón-sorozatról van szó, amiben Manon wyvernje, Abraxos nagyon szeretnivaló. :) Oké, alapból Manon badass karakter, aztán egy igazán belevaló csajnak tényleg csak egy vagány sárkánya lehet. Na jó, most hogy az egekbe magasztaltam Abraxos-t és Manont, végre rátérnék a kérdés valódi megválaszolására, és abbahagynám a fangörcsömet. :D
Szóval egy könyv, amin már egy sárkány sem segített volna. Én most szám szerint nem egy, hanem több ilyen regényt fogok felsorolni, csak hogy kiéljem gonosz vágyaimat, és utálatomat fejezhessem ki egyes kötetek iránt.
- A Szent Johanna Gimi-sorozat. A humorossága ellenére nem éppen mondhatnám gyöngyszemnek ezt a sokak által kedvelt tini-dráma sorozatot. Most kár lenne leírnom róla hosszan a véleményemet, hiszen ezt előttem már kedves blogger-társam, F. Mockingbird megtette és nagyon szépen összefoglalta. S mivel teljesen egyetértek a nézeteivel, olvassátok el ITT az Ő gondolatait az SzJG-ről. Ha Neked sem a szíved csücske a sorozat, vagy csak épp ellentámadásba lendülnél, hogy megvédd hőn szeretett Rentai Reni naplóját, olvasd el bátran, és hagyj egy kommentet a bejegyzés alatt! ;)
Szerény véleményem szerint Reni személyiségén egy káprázatos sárkány sem tudott volna segíteni, bár bele se merek gondolni, hogy az a lány egy sárkányt neveljen... szerintem minden nap együtt írnának házi feladatot, olvasnának és notebookot szorongatva rogynának a babzsákfotelükbe. Na jó, ez nagyon gonosz volt. :D
- Obszidián-sorozat. És újra egy olyan könyvet említek, amit mindenki imád én viszont ki nem állhatok. Na, mindegy, ízlések és pofonok... én nem estem hasra Daemon sziporkázó jelenségétől. :D A lényeg, hogy az UFO-k nem az eseteim, egyáltalán nem fogott meg ez a műfaj. Ha az idegenek sárkányok hátán repültek volna, akkor sem szimpatizáltam volna velük. Ezen nincs mit szépítenem, így érzek és kész.
Érdekel róla a véleményem? ITT megtalálod mind.
- Wink Poppy Midnight. A gyönyörű borítót leszámítva, nemigen tudnék olyan tényezőt
megemlíteni a könyvről, amire azt mondanám, tetszett. Mert ez a könyv nem nekem íródott. Igazából már akkor sem tudtam, hogy miről is szól pontosan, de az biztos, hogy sárkányok nem repkednek benne. Ellenkező esetben csak még kuszább lenne a cselekménye.
Ha elolvasnád róla az értékelésemet, ITT megtekintheted.
6. Varázsló – egy bölcs, idős, misztikus mentor, aki segíti hőseink útját. Mondj egy olyan karaktert, akire ráillik a leírás
Őszinte leszek, tulajdonképpen nem tudok ilyen karaktert mondani. Csak egy „misztikus mentor" jutott az eszembe, méghozzá az Üvegtrónból jól ismert Elena. Viszont Elenára egyáltalán nem illik a bölcs jellemző. Aki elolvasta a sorozat ötödik részét, a Viharok birodalmát, az tudja, mire gondolok pontosan. Elenát úgy megutáltam a legutóbbi részben, hogy Adarlan királyának összes gonoszsága miatt érzett dühöm össze sem mérhető a nő iránt érzett gyűlöletemmel és megvetésemmel.
Éppen ezért maximumBrannon Galathynust jelölhetném erre a pozícióra, de ő sem a legtökéletesebb. Úgyhogy az utolsó pontra sajnos nem tudok példát mondani. :D
+1 Te milyen karakter lennél szívesen egy fantasy regényben?
Szemem fényei! *-*
Az egyszer biztos, hogy valami gonosztevő. :D
Bár, 8-10 évesen tuti tündér vagy sellő akartam volna lenni, most már tudom, a lelkem mélyén egy igazi boszorkány vagy démon szerepét tölteném be.
Amilyen makacs, akaratos és kritizáló jellem vagyok, nem mellesleg kötözködő, nagyszájú és hirtelen haragú, a családom és a barátaim is hasonló véleménnyel lennének a lényem felől.
Például Feketecsőrű Manon imádnék lenni... igen, ezer százalék, hogy egy Manon kaliberű boszi lennék. Boldogan repülném be Erilea gyönyörű táját Abraxos hátán, és valószínűleg hatalmasakat kacsintanék a gyönyörű szép kék szemű Dorian Havilliard hercegre. ;)
Ennyi lett volna ez a book tag, ha Te is kitöltenéd, vidd bátran! :) Én egy blogtársamat hívnám ki, Róla már volt szó ebben a bejegyzésben. Mockingbird, a Magamban beszélek blog egyetlen úrnője, remélem elfogadod a kihívást! ;)
Ha már természetfeletti lények, itt van a Skillet-től a 'Szörny'. :D
Dióhéjban: Allie Hayes nem az a fajta lány, aki az egyéjszakás kalandjairól híres, épp
ellenkezőleg: az eddigi kapcsolatai mind hosszútávúak voltak, ám a mostani szakítása az exével teljesen összetörte. Zavarodott, szomorú és egyedüllétre vágyik, ám az ex, Sean mindenáron találkozni akar vele. Ezért a hokis-srácok házába "menekül" egy kis nyugalom reményében, csak arra nem számít, hogy a jóképű, szexi „csajozógép" Dean Di Laurentis lesz a felvigyázója. És mint megannyi lány, aki Dean közelébe kerül, Ő sem tud ellenállni a srác csábításának...
Dean Di Laurentis bármelyik lányt megkaphatja: és ezt ki is használja. Viszont a csajok tudják, hogy ez a srác pár alkalomnál többet nem akar tőlük; kapcsolatról meg szó sem lehet. Amikor Allie berobban az életébe, Dean csak többet, többet, és többet akar a lánytól, ám Allie hallani sem akar a folytatásról. Na, de ha a híres-neves Di Laurentis akar valamit, azt meg is szerzi. De nem is sejti, hogy többet is kaphat az érzelmek nélküli, vággyal fűtött estéktől... Gondolataim:
Igen! Pont erre volt szükségem! Közérdekű közlemény: Ha egy egyedülálló nő vagy, aki szereti a romantikus/erotikus regényeket, és éppen egy eseménytelen hét után egy eseménytelen hétvégét töltesz el magányosan, akkor ez a könyv tökéletes választás! Kalandos, pikáns, szívet tépő és rettentően humoros. Nem fogsz csalódni! :)
Nos, igen... éjt nappallá téve faltam az oldalait és villámsebességgel olvastam a sorait. Hihetetlen, mennyire magával ragadó a cselekménye és milyen fantasztikus kikapcsolódást nyújt a szereplők érzelmi vívódásait végig követni.
És hogy mitől válik ez a könyv frenetikussá? Most elárulom! ;)
Ahogy az talán a bejegyzések számából is látszik, a 2018-as évem nem éppen kezdődött rózsásan, azaz nem igazán alakult úgy, ahogy én azt terveztem. A februári tetőpontom után igencsak lejtős út következett, és hamar a gödör alján találtam magamat. Hetek óta úgy telnek a hétvégéim, hogy magányosan búslakodom az ágyamon összeroskadva, szomorú zenéket hallgatva és csokit zabálva. Tehát önmagamat taszítom csak még inkább a nyomorúságos önsajnálatba, aminek ideje véget vetnem. Elég volt az önmarcangolásból!
A minap egy idegen objektív tekintetével vizslattam a jelenlegi helyzetemet, és őszintén elszörnyedtem. Bezárkózom, szomorkodok, negatív vagyok és nem vagyok hajlandó tenni mindennek ellenére. Ráadásul még meg is fáztam, így hát akarva-akaratlanul is a négy fal közé kényszerültem zárkózni, de megfogalmazódott bennem egy gondolat: „Miért nem hagyok már fel ezzel az átkozott önsajnálattal? Ezzel nem leszek előrébb, sőt csak ártok vele.”
Kijelenthetem, hogy elkezdtem felkapaszkodni a gödör falán, és megtettem az első lépéseket: felhagytam az önsajnálattal.
Úgy döntöttem, kiírom magamból ezeket az érzéseket és gondolatokat, amik talán másoknak is a segítségére lehetnek. Nem picsogni akarok a fájdalmamról, és még véletlenül sem a világot akarom megváltani a legépelt szavaimmal. Csupán azt szeretném megmutatni, hogy nem csak a boldog pillanatokról, élményekről lehet írni, hanem a problémákról és azok áthidalásáról is. Mindenkinek vannak rossz napjai, időszakai, amiket nehéz hátra hagyni, amiken nehéz túllépni. Számtalan élethelyzet kölcsönözhet olyan negatív érzéseket, amik fájdalommal járnak, amiket elszenvedünk és meg kell élnünk. De nem hagyhatjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a szomorúság, és az irányítson minket huzamosabb ideig.
Dióhéjban: Aristotle, vagy ahogyan a becenevén hívják: Ari egy gátlásokkal teli fiatal fiú. Magányos, nem találja a helyét, nem érzi magát jól a kortársai körében. Mígnem egy napon találkozik Dante-val, aki Ari ellentéte: vagány és belevaló, könnyen társalog bárkivel, na meg életvidám a nap minden egyes percében. A két fiú hamar barátságot köt és lassacskán megismerik egymás titkait, mély érzelmi beszélgetésekbe elegyednek. Olyan témákat járnak körbe, mint a barátkozás, a szülők, a magány és szomorúság, a szabadság, vagy épp a szerelem.
Ez a történet két kamaszról szól, akiknek köteléke különleges és elgondolkodtató.
Gondolataim:
Egyre jobban szeretem azokat a történeteket, amik merengősek: mikor egy könyv kapcsán nem az események tartanak fogva, hanem a különböző eszmék, problémák és tapasztalatok, amiket a szereplők élnek/éreznek át. Ilyenkor rengeteg dolog felötlik bennem, elgondolkodom az egyes témákon, amik megjelennek a regényben.
Mint a legutóbb olvasott merengős könyvem, ez a történet is tartogatott némi meglepetést, ugyanis lány létemre egy fiú bőrébe bújhattam. Ám, teljesen más volt a tematikája és érzelmi világa, mint Matthew Quick: Boy 21 című könyve. (Az értékelésemet ITT olvashatjátok róla.)
Alapvetően a regény címe is megragadó: két filozófus, akik a világmindenség titkainak nyomába indulnak... jelen esetünkben a „két filozófus" nem más, mint két tizenöt éves srác, akik keresik önmagukat, és válaszokat követelnek az élettel kapcsolatban.
Két fiatal fiú az 1980-as évek végén, akik éppen a nyári szünetüket töltve futnak össze az uszodában. Találkozásuk sorsfordító momentum az életükben, ugyanis attól a naptól kezdve semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Ez a véletlen csoda láncreakciót indít el, s az együtt töltött délutántól kezdve különleges barátság, kötelék alakul ki Ari és Dante között.
Dióhéjban: Julie egy félresikerült albérlet választás miatt anyja régi barátnőjének családjához kényszerül költözni. Ám, azt nem is sejti, hogy az őt elszállásoló Watkins család mondhatni, egy kissé furcsa. Minden titkuk ellenére azonban a lány jól érzi magát náluk, hiszen Matt Watkins-szal, a szuper zseni (és szuper kocka) fiúval is megismerkedik - mégis Julie szíve inkább az idősebb Watkins fivérért, Finnért dobog. Igaz, Finnel személyesen még nem találkozott, de az Interneten keresztül csodásan megérti a lány érzelmeit. Minden szép és boldog pillanat ellenére, a szerelem tartogat Julie számára egy-két nem várt meglepetést...
Gondolataim: Éreztetek már úgy, hogy egy könyv segített egy adott helyzetben? Előfordult már veletek, hogy egy karakterrel annyira azonosulni tudtatok, hogy az már félelmetes volt? Nos, velem ez most megtörtént. A Szeretni bolondulásig teljesen rabul ejtett, a főszereplőben, Julie-ban pedig megpillantottam saját magamat.
Julie egy görbe tükör számomra: egy fiatal lány, akinek vannak céljai, aki erős és megingathatatlan a siker felé vezető úton. Egy 18 éves lány, aki az ambíciói mellett tud szórakozni, kikapcsolódni és társasági életet élni. Arra gondoltam, ez a lány akár én is lehetnék, ha picit változtatnék a dolgokhoz való hozzáállásomon. Párhuzamot vontam közte és köztem, és elhatároztam, hogy én igenis megvalósítom önmagamat, igenis az leszek, aki belül vagyok. Ahogyan azt Julie is teszi a történetben.
Tehát nagyon nehéz elfogulatlanul beszélnem erről a történetről, mert olyan szinten hatással volt az életemnek egy bizonyos szakaszára, hogy lelkileg is kötődöm hozzá. Rengeteg dolgot átgondoltam általa, sok olyan érzés tört fel belőlem, amit nagyon mélyen elraktároztam magamban. Olyanok is, amiket azt hittem, le tudok tagadni önmagam előtt, amikről talán még magamnak is hazudtam.
Február 9-én hivatalosan nagykorúvá váltam, és ennek örömére barátnőm rávett, hogy menjünk el a
helyi diszkóba, hiszen eme életkorba lépés egy komoly fordulópont az ember életében.
Ahogy az már kiderülhetett rólam, nem vagyok egy bulizós típus: szívesebben töltöm az időmet egy pár fős társasággal valamelyik barátom otthonában, csekély mennyiségű alkoholt fogyasztva. Tehát inkább a nyugisabb partikat kedvelem sok nevetéssel és bolondozással. Ám, az is igaz, hogy az általános iskolai „sulidiszkókban" imádtam táncolni, és amint középiskolás lettem, az efféle szórakozás kimaradt az életemből. Pontosan a 18. születésnapomig, amikor is életemben először buliztam egy diszkóban az embertömeg közepén, a fullasztó melegben, a dübörgő zenére tombolva. Amikor a könyvmoly blogger beszabadul az ittas fiatalokkal teli szórakozóhelyre...
Ahogy az a címből kiderült, most egy igen komoly témát választottam ki, hogy boncolgassam. És nem véletlen az sem, miért választottam pont a bántalmazást: a napokban fültanúja, mondhatni áldozata lehettem egy kötekedésnek.
El szeretném Nektek mondani, hogy bármikor ilyen történik veletek, ne féljetek cselekedni! Bárki is köt belétek, az nem a Ti hibátok, és nem szabad úgy éreznetek, hogy az illetőnek hatalma van felettetek! Nem szabad elhallgatni, ha lelkileg/fizikálisan bántalmaznak! Ugyanis ez sajnos bárkivel előfordulhat...
Ma egy olyan bejegyzéssel érkeztem, ami személyes hangvételű, mondhatni élménybeszámoló. Az elmúlt napokban olyan élményekben volt részem, amelyeket eddig csak könyv formájában élhettem át, ugyanis ilyen kalandokkal csak olvasmányaimban találkoztam eddigi életem során.
Pontosan három napja utaztam el Erdélybe, aminek szépsége felülmúlta minden elképzelésemet: hófödte hegyek és égbe nyúló fenyőfák vesznek körül, gyönyörű összképet alkotva. (Aki követ Instagramon, már láthatott pár tájképet, amiket posztoltam a 'Napom'-ba, és a 'feed'-embe.) Szerintem sosem láttam még ennyi havat egy helyen, és ekkora hóviharban sem utaztam még soha.
Nem is beszélve a hely, a természet hangulatáról, csodájáról...
Dióhéjban: Aelin sok veszélyt élt már át, de amilyen sötétség fenyegeti most, az semmihez sem fogható. Gonosz erők gyűlnek a kontinens szívében, és Ő az utolsó csepp varázserejéig harcolni fog a népéért, az igazságért.
A lebilincselő események úgy cikáznak, mint a villámok: az írónő egy percre sem hagyja az Olvasókat, hogy unatkozzanak. Feszült szóváltások, véres harcok, megrendítő titkok, és imádni való szerelmek szövevénye ez a történet, amit az első perctől imádtam. Újra egy fantasztikus élményben volt részem, ahogyan azt az eddigi kötetektől megszokhattam (--> az Üvegtrón-sorozat korábbi részeiről az értékelésem ITT elérhető).
Gondolataim:
Nagyon-nagyon vártam már az ötödik részt, főképp azért, mert az Árnyak királynője hihetetlenül eseménydúsra sikeredett. Tehát már tűkön ültem, mikor kerül kiadásra nálunk is az Empire of Storms, és próbáltam nem lespoilerezni magamnak a csattanókat. :D
Amikor novemberben előrendelhetővé vált a Könyvmolyképzőnél gondolkodás nélkül megrendeltem, és reménykedtem, hogy még 2017 folyamán megérkezik hozzám. Nagyon szerencsés voltam, ugyanis Karácsony előtt befutott a gyönyörű könyv. :)
Annak ellenére, hogy már rég óta vártam az olvasására, próbáltam minél tovább húzni az időt, minél lassabban olvasni, ugyanis a befejező részig még rengeteget kell várni. Így két hét alatt olvastam ki, és elmondhatom, csodálatossá tette azt a két hetet a Viharok birodalma.
Na, de hogy ne csak össze-vissza fecsegjek a könyvről, most leírom a gondolataimat, érzéseimet a történetről is. Ugyanis van mit megemlítenem róla. ;)
776 oldal talán sokakat megrémiszthet, de nem kell félni: unalomnak nyoma sincs. Ahogy azt már Sarah-tól megszokhattuk, a cselekmények gyors egymásutánban követik egymást, és sosincs megállás, a szereplőknek idejük nincs a pihenésre. Fizikailag és érzelmileg is megterheli őket a közelgő háború, és a mindennapos harc a sötétség erejével.
Számtalan csata elevenedik meg előttünk, ahol tündérek, alakváltók mágikus erejükkel küzdenek végső leheletükig a valg katonákkal szemben, és boszorkányok wyvernjeiken száguldva csapnak le az ellenségeikre. Tehát van kaland bőven, immár Aelin egy egész csapattal csap le a zsarnokságra.
„A királynő udvartartása nem csupán megváltoztatja a világot. A világ újjá fog születni."
Végre számtalan régi titokra derül fény; Elena rendesen kicsapja a biztosítékot meghökkentő múltbéli eseményekről lerántva a leplet. És nem csak Erilea világáról derülnek ki piszkos titkok: karaktereink múltját is sötét foltok lepik el. Legyen szó Aelinről, Manonról, na meg nem is beszélve a Tündérkirálynőről, Maeve-ről... Sarah J. Maas meghökkent, és levesz a lábadról!
Boldog Újévet Nektek! :) Tudom, már több, mint egy hét is eltelt január 1-je óta, de eddig nem volt alkalmam, hogy itt, a blogon is hivatalosan köszöntselek Titeket 2018-ban.
Már a 2017-es évzáró bejegyzésemben említést tettem pár olyan könyvre, amit idén szeretnék elolvasni. (Ha még nem olvastad, ITT bepótolhatod. :) A mai napon viszont egy Book Tag-et hoztam, amiben szempontok szerint mutatom be az évi könyves terveimet, ugyanis a napokban Réta, a HaBár, a könyves kocsma bloggerinája felkért rá, hogy töltsem ki. Az Ő válaszait ITT olvashatjátok. :)
Nagyon megörültem a lehetőségnek, mert I-M-Á-D-O-M a könyves tageket, na meg, szerettem volna valami 2018-as bevezetőt, még akkor is, ha nem szoktam túl sok mindent megfogadni az újév kezdetén.
Nem is szaporítanám tovább a szót, lássuk a 'könyves fogadalmaimat' az Újévi Fogadalmak Book Tag keretein belül. ;)
