2017. október 17., kedd

Végre itt az ősz! - Book Tag


Hahó Mindenki! :)

Ma reggel, miután kidörzsöltem a szememből az álmosságot, mosolyogva néztem meg a közösségim értesítéseit. Hogy mitől lettem ilyen boldog?
Elárulom: Réta, a HaBár, a könyves kocsma blog bloggerinája kihívott a Végre itt az ősz! - Book Tagre.

Tudni kell rólam, hogy az ősz a kedvenc évszakom, hiszen ilyenkor a leggyönyörűbb a táj. Ez időben kedvem támad fényképeket készíteni az ezernyi színben pompázó levelekről, s ezzel Réta sincs másként: lessétek csak meg a hétvégi kirándulásukról készített képeit az Instagramján ITT. :)

Tehát a Trónok harca Tag mellett ez lett a második kedvencem, amit itt is köszönök Rétának - szuper meglepetés volt ezen a gyönyörű, őszi reggelen! :) Réta válaszait pedig ITT tekinthetitek meg. ;)


Egy érdekes, friss világban játszódó könyv

Bár a legutóbbi értékelésemben kifejtettem, hogy a Luxen-sorozat nem került a kedvenceim közé, az első részeket nagyon is élveztem. Az Obszidián pedig egy olyan regény, ami igazán mai, és érdekes. A földönkívüli szál nagyon tetszett az elején, na meg, hogy Katy-t könyves bloggerként ismerjük meg. Minden megvan benne, ami egy ifjúsági fantasy-hoz kell, így nem véletlen a hatalmas rajongótábora. Az már más kérdés, hogy a folytatásával voltak gondjaim.
Ezért is ajánlom a regény olvasását, hiszen egy esélyt mindenképp megér - még akkor is, ha annyira nem leszel tőle elragadtatva, lásd az én esetemet. Ha kedvet kaptál hozzá, az Obszidiánról ITT olvashatod az értékelésemet. :)



Egy könyv, ami gyönyörűen van megírva, de egy nagyon nehéz témát dolgoz fel, például betegség, gyász




A Rekviem egy gyilkos asszonyért a fantasztikus izlandi tájon játszódik. Gyönyörű képekkel mutatja be az írónő a szereplőket, és ily módon vezeti fel a cselekményeket is. E történet komoly hangvételű, ami nem is csoda, hisz a 19. századi szigetország egy igaz történetét eleveníti fel. A gyilkossággal vádolt asszony szomorú sorsát oly szépséggel, és oly bánattal írja le nekünk az írónő, hogy a könyv olvasása után biztosan nem tudunk szabadulni egy ideig a gondolatától.
Hannah Kent valósággal életre kelti a réges-rég történt esetet, ezzel felelevenítve az akkori szokásokat és életvitelt. Nem csak szimpla olvasási élményt nyújt, hanem egy történelmi betekintőt, ami elrepíti az Olvasót a messzi Izlandra. :)
 Az értékelésemet ITT olvashatjátok.


Egy non fiction könyv, amiből valami újat tanultál

Ez a könyv megmutatja, hogy igenis van folytatás. Van kiút az érzelemmentességből, a fájdalomból. Julia Lewis Thomson: Többek által című regénye ezt nyújtotta számomra. Egy romantikus, fájdalommal teli, ám mégis aranyos történet, amiből az Olvasó ráeszmélhet arra, hogy igenis léteznek csodák a katasztrófák után.

Mivel Magyarországon játszódik, közelebb hozza a szereplőket, továbbá olyan városokat mutat be, amik valóban szépek. Vác különleges. :)
A Többek által egy rövid, de annál tartalmasabb olvasmány. :) ITT többet is olvashattok róla.


Egy könyvbéli család/háztartás/baráti társaság, aminek szívesen lennél a tagja

A Stage Dive bandaként is fantasztikus, de ez a kis közösség szinte egy család. Nagyon szívesen lennék a csapatuk tagja, főleg, ha Lena helyére léphetnék.. Jimmy Ferris egyszerűen imádnivaló. :D
Viccet félretéve, az egész família szuper, emellett mindenkinek van egy sajátos személyisége. Szívből élnék ebben a rocksztár világban, a bulik a koncertek és a vidám társaság körében.
Mindig is szívesen illeszkedtem volna be egy olyan társaságba, amiben hangszereken játszanak. Imádom a zenét, és ha nap, mint nap hallhatnék élőzenét, méghozzá egy rockbandától.. <3



Mutass egy képet egy őszies színekben játszó "könyvhegyről"!

Ma délelőtt, miután megtudtam, hogy kihívtak erre a tagre, kimentem a házunk mögé, és készítettem pár képet. Szerencsére egy kis "fenyves" áll az épület mögött, így levelekből, tobozokból, és tűlevelekből nem volt hiány. :)

Pár gondolat:
- A két Agatha Christie regény elég régi kiadású: az egyiket 1970-ben, a másikat 1988-ban adták ki. Mindkettő a polcomon vár arra, hogy olvassam őket.
- A Kisasszonyok című regényt 10 évesen olvastam.
- Az öt könyv (egy kivételével) mind az Európa Könyvkiadó gondozásában lett kiadva.



Egy sötét, félelmetes történet

A sorozat második része.
Nem igazán olvasok ilyen témájú könyveket, viszont van egy, amire a 'sötét' jelző nagyon is illik. A Fogoly a sötétben egy nagyon megrázó történet, ami egy fiatal lányról, s e lány nehéz sorsáról szól. Mivel témáját tekintve nem egy könnyed kis regény, azoknak ajánlom, akik az erőszakot némiképp tolerálni tudják - hihetetlenül durva dolgokat művelnek benne, ezért akik nem bírják az ilyenfajta sztorikat, azoknak semmiképp sem ajánlom. „Az éj sötét és tele iszonyattal." - mondaná Melisandre a Trónok harca vörös asszonya.
Egy rövid, szívmelengető olvasmány, ami felvidít egy hideg, esős napon

Clélie Avitt: Itt vagyok című kisregénye egy ilyen olvasmány. Romantikától édes története egy kómába esett lány és egy magányos férfi szerelmét mutatja be, ami a Ha igaz volna... (Just Like Heaven) című film kedvelőinek biztosan tetszeni fog. Persze a Reese Witherspoon és Mark Ruffalo által játszott film némiképp más felállásban bontakozik ki, azért valamelyest vonható a kettő között párhuzam. (Valójában maga a film egy könyvön alapszik, aminek megalkotója Marc Levy.)
Tehát az Itt vagyok egy rövid, de annál megnyerőbb szerelmi történetet mutat be, ami biztosan mindenki szívét megmelengeti. :) ITT olvasható róla az értékelésem.



Egy könyv, amit szívesen újraolvasnál

Őszintén? Nem szokásom újraolvasni. :D Annyi de annyi új könyv várja, hogy elolvassam - nincs időm egy könyvet még egyszer olvasni. Tervezgettem már, de így is rengeteg olvasatlan kötet csücsül a polcomon, ezért inkább mindig más és más könyvekre vágyom. :) Szeretem a változatosságot.



A kedvenc kellékeid egy kényelmes, kuckózós olvasáshoz

A fotelom/ágyam, egy meleg takaró/pulcsi, egy nagy bögre gőzölgő gyümölcstea, és ha sötét van: az olvasólámpám. :) Na meg egy nyugis szabadnap, amikor kedvemre olvasgathatok. 
Néha majszolok is valamit, mondjuk kekszet, vagy majonézes melegszendvicset, de általában a fentebb említett kellékek 'vesznek részt' a kuckózós olvasásomon. Nagyon szeretem azt a meghittséget, amit egy ilyen délután tud nyújtani, hiszen míg kint eső tombol, addig a szívemben nyugalom honol. :)

Olyan kényelmes. :)



Még egyszer köszönöm Rétának a jelölést, hiszen szebbé varázsolta vele a napomat. *-*

Ennyi lett volna ez a Book Tag, ha megtetszett Nektek is, nyugodtan töltsétek ki. :) Akinek a figyelmébe ajánlanám, az Domenicca barátnőm: remélem Molyon kitöltöd, ezzel kicsit pihenve a hosszú nap után! ;)

Az én kihívottam pedig @Ana_blogger, az Ana blogja bloggerinája. Bízom benne, hogy Neked is tetszeni fog. ;)

Tetszett ez a Book Tag? Kitöltitek esetleg Ti is? Írjátok meg hozzászólásban, és ha úgy van, küldjétek el a linket a saját válaszaitokkal! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése