2017. augusztus 1., kedd

John Green és a Nagy Talán ~ Alaska nyomában

Dióhéjban: a 16 éves Miles kalandokra vágyik, ezért bentlakásos iskolába íratja magát, hogy
megtalálja a Nagy Talánt. Végre barátokra talál, akik mind érdekes személyiségek; Chip, (aki más néven Ezredes) ösztöndíjas zseni, és alacsony termete ellenére igen izmos fiú, Alaska, a szeszélyes bombázó lány, kinek önpusztító viselkedése megdöbbentő, és Takumi, a japán rap-rögtönző srác. Miles megismeri a szabadságot, az alkoholt, a csajozást, és az élet csúfságát is. Mindezt 128 nap alatt.

Gondolataim:
John Green regényeihez hangulat és tiszta elme szükséges. A könyveire nem lehet csupán ifjúsági kötetetekként tekinteni, hiszen megannyi gondolat, és érzés rejlik a sorai között. Rengeteg erkölcsi-, és érzelmi kérdés, továbbá az életről való elképzelés kavalkádja lapul egy-egy regényében, amikre keressük a válaszokat magunkban, és felvetjük ismerőseinknek, hogy ők miként vélekednek a téma kapcsán. Napokig, hetekig, de akár több évig ott motoszkálnak a fejünkben mindazok a kérdések, amikkel John Green foglalkozik. A válaszok keresése közben lehetőségünk van rájönni, milyenek is vagyunk valójában, hogy hová húz a szívünk. Az író könyvei napokig képesek fenntartani bennem a 'talán'-okat, a 'ha'-val kezdődő mondatokat, és a kérdőjeleket.


A karakterek, mint általánosságban a John által megalkotott szereplők különlegesek, és mégis hétköznapiak. Miles, aki később megkapja a Pufi becenevet, egy vékony, magas fiú, aki barátok hiányában, reménytelien vágott neki a bentlakásos sulinak. Meglátta Alaskát, a szeszélyes és szexi lányt, aki persze azonnal megtetszett neki. Ismerős szituáció, bevallom nagyon szeretem ezt a felállást könyvekben. Miles meg akarja fejteni Alaska tetteinek okát, ám nem látja azt, ami nyilvánvaló. És ebből kérdések sora alakul ki.
A többi karakter is érdekes személyiséggel rendelkezik, de a hangsúly a főszereplőn, és a lányon van, na meg a rengeteg megválaszolatlan kérdésen.
„Nem sikerült felfedeznem őt, mégis kaptam annyit, ami újra elindított, hogy felfedezzem a Nagy Talánt."
Maga a cselekmény vezet hozzá a talányokhoz. Élvezhető, és érdekes történések sora veszi kezdetét Miles életében, ahogy beteszi a lábát az iskola kapuján. Barátok, pia, cigi, balhék, és egy lány, aki megbabonázza.
Hogy Alaskában mi olyan különleges? Voltaképpen semmi, mégis van valami, ami megragadja Miles figyelmét. A lány erős, mély érzelmei, az intelligenciája, a gondolatai.. mindez megmutatkozik a kisugárzásában. Kedveltem ezt a szeszélyes lányt, mert valahol megértettem őt. Valamilyen szinten találkoztam már vele; a bűntudat és a fájdalom kihathat így is egy fiatal lányra. Az alkohol és a cigaretta, na meg a többi, káros tudatmódosító szer eszköz lehet arra, hogy elnyomjuk mindazt, amit a múltban átéltünk. Meg kell menteni őket, mert minden egyes önpusztító lépéssel a vesztükhöz közelítenek.. csak kicsit gyorsabban, mint mások. Ha nem sikerül megmenteni a reménytelen érzésekkel teli fiatalokat, vagy bárkit, aki így próbál kiutat keresni, annak komoly következményei lehetnek, és akkor már túl késő lesz.
„– A legtöbb ember azért bagózik, mert élvezi.
Én azért, hogy meghaljak."
A történet éppen ezeket az érzéseket mutatja be, továbbá a jeleket arra, hogy valaki a vesztébe rohan. A bűntudat, mint a méreg, mar belülről, és élettársként kíséri végig a napjaidat. Ha egy szerettünk hibáztat minket, majd magunkat is hibáztatjuk, az megfertőzi a gondolatainkat. Éppen ezért olyan nehéz lefejtenünk magunkról a bűnösség érzetét, és éppen ezért utálhatjuk meg az életünket. Nagy szavak ezek, de igazak.. John Green sem véletlenül írt erről.


A bűntudat bűntudatot szül, és egy balul sikerült éjszaka után, tudva hogy Te engedted el Őt.. szörnyű érzésekkel kell megbirkóznod. Miles megismeri a bűntudatot, a gyászt, a tehetetlenséget. Elgondolkodik az életen, a halálon, és azon, ami az után van.
Szomorú, és elgondolkodtató történet az életről, halálról és arról, ami közte van. Az utolsó lélegzetvételről, amikor egy pillanatra megáll az idő, és már vége van. Vajon milyen lehet? Milyen lehet a halál tornácán állni, tudva, hogy itt a vég? Ezekre persze csak akkor kapunk választ, amikor eljön az a pillanat.. de akkor már úgy is mindegy lesz.
És hogy miért nem boncolgatom tovább e kérdést? Azért, mert vannak azok a kérdések, amikre fölösleges keresnünk a választ. Van, amire már sosem derül fény, ami már nem folytatódhat akkor sem, ha a másik azt mondja: „- Folytköv?", egyszerűen bele kell törődnünk.
„– Egész életedet labirintusba zárva töltöd, azon töprengsz, hogyan szabadulsz ki egy nap, és milyen nagyszerű érzés lesz.
Elképzeled a jövődet, de soha nem valósítod meg. Csak arra használod a jövőt, hogy segítségével elmenekülhess a jelenből."
Miért keressük a kiutat a labirintusból, és miért ragadjunk le egy biztonságos ponton, amikor egyszerűen csak menni kell előre és élvezni azt, amit elénk sodor az út? Bóklásszunk az élet labirintusában, gyűjtsünk élményeket, kockáztassunk és ne ragadjunk le egy olyan eszménél, amire magyarázatot úgysem kapunk. A labirintus lényege nem az, hogy kijussunk.. hanem hogy a kijárat előtti utat élményekkel tele, a lehető legjobban éljük meg. Éljünk úgy, ahogy nekünk jó. Kövessünk el hibákat, tévedjünk el, és ne bánjunk meg semmit. A végén már úgyis mindegy lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése